Az emberi agy utálja a kiszámíthatatlanságot. Az evolúció nem véletlenszerű káoszban edzette ki, a túlélésünk attól függött, hogy képesek vagyunk-e mintázatokat felismerni. Egy megrezdülő bokor nem csak egy megrezdülő bokor volt, hanem potenciális ragadozó. A világ összefüggő rendszerek halmaza, amelyben a véletlen nem más, mint tudásunk hiánya a mögöttes összefüggésekről. Vagyis: amikor azt mondjuk, hogy valami „véletlenül” történt, valójában csak nem ismerjük a képletet, ami meghatározta.

Barátaim imádják azt a narratívát, miszerint az emberi találkozások kiszámíthatatlan események, amelyeket a puszta szerencse formál. „Figyeld meg, ha elmész erre a társadalmi eseményre, biztosan összefutsz valakivel, aki felkelti az érdeklődésed!” „Úgy gondoltuk, bemutatunk X-nek a közös vacsorán, és azonnal klappolni fog minden!”

Ez az elképzelés tökéletesen illik a romantikus filmek forgatókönyveinek szövetébe, ahol a véletlen találkozások az univerzum rejtélyes játékának tűnnek, de a valóságban minden kapcsolat valamilyen alapvető mintázat szerint szerveződik. Ha például két ember ugyanabban a városban él, hasonló könyveket olvas, bizonyos témák foglalkoztatják, akkor a statisztikai valószínűsége, hogy egyszer keresztezik egymás útját, drámaian magasabb, mint azt bárki gondolná.

A kérdés sosem az, hogy találkozunk-e valakivel. Hanem hogy az adott pillanatban mindketten készen állunk-e felismerni ezt a találkozást, mint jelentőségteljes eseményt.

Lehet, hogy egyszer már elsétáltunk egymás mellett egy könyvesboltban. Lehet, hogy ugyanazok a kedvenc helyeink Normafán vagy a világ bármely szegletén. Lehet, hogy voltunk már ugyanazon a közéleti eseményen, ültünk ugyanazon a repülőgépen vagy részt vettünk ugyanazon a kurzuson. Ugyanazokat a gondolatokat forgattuk a fejünkben, csak más-más időpontban.

A tényleges találkozás nem akkor történik meg, amikor két ember ugyanabban a térben tartózkodik. Hanem amikor ugyanakkor és ugyanabban a gondolkodási dimenzióban kapcsolódnak össze. Vagyis nem az számít, hogy mikor futunk össze, hanem az, hogy az a pillanat mikor válik észlelhetővé számunkra.

Ezért amikor legközelebb azt mondod egy helyzetre, hogy „véletlen”, gondold végig: valóban véletlen volt? Vagy csak nem láttad még a képletet?