A fiam egy ideje fél a sötétben. Nem mindig, többnyire este nyolc után, mikor a ház egyfajta belső, sejtszintű lassulásba kezd. Ilyenkor a falak is halkabbak lesznek, a kilincs tompábban kattan, az utcai zajok távolibbá válnak. Mintha a világ egész idegrendszere alvásra készülne. A fiam pedig érzi…
A csend nyelve - transzgenerációs dialógus
Apáinkat nem tanították meg sírni. Családjainkban a fájdalom nem volt artikulálható nyelv. Volt helyette tea, pálinka, erkélyajtón kifújt cigarettafüst, és egy fél pohár víz az éjjeliszekrényen, amit soha senki nem ivott meg, de mindig ott volt. Akár egy emlék, ami nem akar emlékké válni. Csak ott…
A nőnap paradoxona – hiány és jelenlét metszéspontján
A nőnap számunkra kettős élmény. Sajátos pszichológiai liminális tér, amelyben egyszerre vagyunk benne és azon kívül. Rítus és paradoxon. Egy nap, amely az anyák, a feleség, a nagymamák, az unokanővérek, óvónénik és minden női minőség ünnepléséről szól – de mi van akkor, ha a nő, akinek az ünnep…
A lovaglás, mint mentális reset – város és szabadság határán
A város egy algoritmus. Budapest belvárosában a legtöbb mozdulat kiszámított, optimalizált, láthatatlan rendszerbe előre betáplált, amelyben minden ember feladatokat ellátó végpont.
A liftben azt mondod: „Jó reggelt!” – és az illető automatikusan visszhangként válaszolja ugyanazt. A boltban…
A férfi hiánya – egy szerep, amit most nem játszik senki
A "férfi" bennem jelenleg egy intersticiális állapot, egy absztrakt forma, ami időnként élesen előtűnik – egy illat, egy hangszín, egy gesztus, egy női tekintet nyomán –, de aztán gyorsan vissza is húzódik az árnyékba. Nem azért, mert ne lenne ott, hanem mert nincs környezet, amely legitimálná a…
Kettős én a páncél és a dínós pizsama között
Az emberi psziché olyan polimorf struktúra, amely adaptív módon képes a funkcionális identitásokat úgy váltogatni, mint egy kimeríthetetlen bábkészlet darabjait. Az én bábkészletemben két szélsőérték létezik, két archetípus, amelyek a nappali és a késő délutáni, esti létezés párhuzamos…
Bögrepszichológia – avagy kinek a teája hűl ki előbb? És ez miért fontos?
A vasárnap reggelek sajátos mikrokozmoszok. Mintha az idő másképp folyna, az ébredésnek van egy nyúlós, lebegő textúrája, amely elválasztja ezt a napot az összes többitől. A reggeli kávé helyett, amely hétköznapokon inkább intravénás koffeinpótlás, most két bögre tea gőzölög előttem. Idővel az egyik…
A szimbiózis paradoxona – avagy egy özvegy férfi és egy kisfiú egymásba írt lénye
A család, mint rendszer, mindig egyensúlyra törekszik, és amikor az egyik pillér eltűnik, a struktúra nem összeomlik, hanem újraformálódik. Adaptáció lesz belőle, nem pusztán túlélés. Az özvegység nem egy változatlan állapot, hanem metamorfikus dinamika, amelyben a gyász árnyékában új kapcsolati…
A fekete humor, mint pszichológiai defibrillátor
A halál abszurd. Szempillantás alatt válik valaki jelenlétéből hiány, az agy pedig ezt a kognitív disszonanciát képtelen értelmezni. A psziché számára a veszteség nem egyszerűen érzelmi deficit, hanem az identitás egy részének hirtelen amputációja. Az elme kognitív térképe tele van azokkal a…