A halál abszurd. Szempillantás alatt válik valaki jelenlétéből hiány, az agy pedig ezt a kognitív disszonanciát képtelen értelmezni. A psziché számára a veszteség nem egyszerűen érzelmi deficit, hanem az identitás egy részének hirtelen amputációja. Az elme kognitív térképe tele van azokkal a kapcsolódásokkal, amelyek az elvesztett személyhez kötődtek.

Itt lép be a fekete humor, egy cinikus, ironikus, szarkasztikus reflex, amely egyetlen célt szolgál – túlélni az abszurdot. A neuropszichológia szerint a humor az egyik legerősebb érzelmi újrakeretezési mechanizmus. Az amygdala – amely az érzelmi válaszok központja – aktiválódik, amikor egy tragédiát humorral értelmezünk. A prefrontális kéreg átveszi az irányítást, és az esemény jelentését egy új perspektívába helyezi, ennek hatására csökken a stresszreakció. Ezért van az, hogy a gyászolók egy része egészen különös módon kezd el viccelődni.

A fekete humor nem tiszteletlenség. Nem a fájdalom negligálása. Hanem egy mód arra, hogy az elme ne robbanjon szét a paradoxon súlya alatt. A szarkazmus ilyenkor egyfajta idegrendszeri ventiláció, ha már a lét ennyire eksztatikusan kegyetlen, akkor legalább nevessünk az abszurditásán.