A fiam egy ideje fél a sötétben. Nem mindig, többnyire este nyolc után, mikor a ház egyfajta belső, sejtszintű lassulásba kezd. Ilyenkor a falak is halkabbak lesznek, a kilincs tompábban kattan, az utcai zajok távolibbá válnak. Mintha a világ egész idegrendszere alvásra készülne. A fiam pedig érzi…

Apáinkat nem tanították meg sírni. Családjainkban a fájdalom nem volt artikulálható nyelv. Volt helyette tea, pálinka, erkélyajtón kifújt cigarettafüst, és egy fél pohár víz az éjjeliszekrényen, amit soha senki nem ivott meg, de mindig ott volt. Akár egy emlék, ami nem akar emlékké válni. Csak ott…