A vasárnap reggelek sajátos mikrokozmoszok. Mintha az idő másképp folyna, az ébredésnek van egy nyúlós, lebegő textúrája, amely elválasztja ezt a napot az összes többitől. A reggeli kávé helyett, amely hétköznapokon inkább intravénás koffeinpótlás, most két bögre tea gőzölög előttem. Idővel az egyik…

A család, mint rendszer, mindig egyensúlyra törekszik, és amikor az egyik pillér eltűnik, a struktúra nem összeomlik, hanem újraformálódik. Adaptáció lesz belőle, nem pusztán túlélés. Az özvegység nem egy változatlan állapot, hanem metamorfikus dinamika, amelyben a gyász árnyékában új kapcsolati…

A halál abszurd. Szempillantás alatt válik valaki jelenlétéből hiány, az agy pedig ezt a kognitív disszonanciát képtelen értelmezni. A psziché számára a veszteség nem egyszerűen érzelmi deficit, hanem az identitás egy részének hirtelen amputációja. Az elme kognitív térképe tele van azokkal a…

A gyászoló kívülről olyan, mint egy mozdulatlan referenciaérték az univerzumban. Mindenki más mozog, halad, éli az életét, és közben ott van valaki, aki megállt. Ez egyszerre életidegen és zavaró. Az emberi társas viselkedés egy implicit narratívát követ: „lépj tovább,” „építkezz újra”, „nyiss ki”,…